[Sticky] A szerver alap pillérei  

  RSS

Ethon6
(@ethon6)
Démon Admin
Csatlakozott:7 hónappal  ezelőtt
Bejegyzések: 18
03/03/2018 2:12 du.  

A szerver nem teljes mértékben lobby alapú, nem portálokon át lehet átjutni másik pályára, hanem adott egy föld alatti terem, ahol van a fő bázis. Innen lehet utánpótláshoz jutni, eladni a talált ereklyéket, és fegyvereket, páncélokat venni. Itt lehet az eszközeinket megjavítani, és fejleszteni.  A túlélés nem könnyű, hisz az ősök korában elszabadított biológiai fegyverek, mostanra mutációt okoztak a földi ökoszisztémában, és ez a fertőzés a föld alá is bejutott valamilyen formában. A betegségeken némi gyógyszerrel lehet segíteni, melyeket a bázison lehet megvenni, de ezek egyáltalán nem olcsó holmik. A vizet is pótolni kell, hisz a föld alatt, némely helyen igen cudar körülmények uralkodnak.

A térkép egy statikus, worldpainteres pálya. Nem kell semmit se kidolgozni, elég egy hatalmas szürke kocka, lehetőleg a felhőkig érő talajjal. A lobby, a bázis, és az összes kiépítés úgyis a föld alatt lesz. A föld feletti területet térképként kell rajzolni a következő módon:


A térképen csak a fő folyosókat, és termeket kell jelölni, ezeket a jelöléseket a pálya legfelső, teljesen sík területére kell rajzolni. Így hát ha a játékos nyit egy térképet, azt a rajzot fogja látni, és ezáltal fog tájékozódni. A térképen színekkel jelöljük a terület nehézségi fokait. A területen a bázisokat, menedék termeket kékkel jelöljük. az alap, kevés veszélyt rejtő területeket zölddel, míg sárgával, a szörnyekkel teli, sötétebb területeket jelöljük. A vörös területeken szabad fosztogatás, és rablás is megtörténhet, a lila területeken pedig bossok is előkerülhetnek, melyeket csak csapatba verődve lehet majd leverni. A pályán csak azokat a területeket jelöljük, melyre egyértelműen látszik a játékosoknak, pld ha folyosók, kötik össze őket, stb. Vannak viszont olyan zeg-zug titkos kamrák, folyosók, szobák és termek, melyekre csak némi logikával lehet bejutni. Ezeket a térképen nem szabad jelölni. Lehet esetleg utalni rá, hogy valahol csak úgy a semmiben ott van egy vörösen jelölt terem, de út viszont nem vezet hozzá. Ezzel rá lehet vezetni a játékost, hogy elkezdjen kutakodni 🙂

 A játékos kincsesládákat találhat a kazamatákban, és a kincseket a bázison lehet eladni. Ebből származik bevétel. A bevételből pedig vásárol. Ha egy tárgy túl gyakori a pályán, akkor ne érjen túl sokat a piacon. Ha pedig igen ritka, és csak nagy nehézségek árán lehet hozzájutni, azt viszont jutalmazni kell. 

Alap szerver fájl (szabad választás:

  • Paper Spigot (egyszerűsített fejlett rendszer): link
  • Spigot (fejlett rendszer): link
  • Bukkit (alap rendszer): link
  • Bungee (több szerver esetén): link
  • WaterFall Bungee (több szerver esetén, fejlesztett változat): link

Lehetséges Plugin Lista:

  • Betegségek (Disease) Link
  • Textúrás itemek (NewItems) Link
  • Alap parancsok (EssentialsX) Link
  • Szomjúság (Thirst) Link
  • Kincsesládák (Treasure Chest) Link
  • Bossok (InfernalMobs, vagy MythicMobs, vagy Boss) Link, Link, Link
  • Aukciós Ház (General Market) Link
  • Napi Küldetések (Clue Scrolls) Link
  • Keményebb Mobok (Sudden Death) Link
  • Díszítő fejblokkok (Headblocks) Link
  • Party rendszer, loot és xp elosztással (RPG Party System) Link
  • Karbantartó Alrendszer (React) Link
  • Különleges itemek (MyItems) Link
  • Totem Tornyok, menedéktermekhez pld (BuffPang) Link
  • Lélek rendszer, anti logging (Soul Bound) Link
  • Iránytű (EisenRadar) Link
  • RPG szintező rendszer (RPG Player Leveling) Link
  • RPG inventori rendszer (RPG Inventory Premium) Link
  • NPC -k (Citizens) Link

 

Edited: 7 hónappal  ezelőtt

ReplyQuote
  
Working

Please Login or Register

Wise Chat
Anonymous1257
meghalok akkor bekerülök valami lyukba és nem tudok kimenni
Ethon6
sofadanger.rackservice.org <<---- PVP szerver.
Barna0909
hali
Anonymous1558
hali
Anonymous1688
Hello
Anonymous1855
hello
Anonymous1855
mi az ip
Ethon6
hello
Anonymous1905
hellóka
Anonymous1905
nem tudok felcsatlakozni
Anonymous1905
tudtok segíteni?
Anonymous1993
cs
Anonymous2015
skypeti2 : miért lettem bannolva amikor nem is az enyém a másik felhasználó , hanem a nagytesómé , csak egy wifiröl vagyunk fent
Anonymous2140
le sza rom
Nickchannel32
Helo
Nickchannel32
Segitség kel
NermanYT
Sziasztok
Sanbula
Helllóóóó
Ethon6
HAJÓ'S K'crazyT'NY
Anonymous2622
hol van a texture?
Pankix
Mi a szar ez
Pankix
kurvaanyad
Anonymous3223
Kurvaanyad
Anonymous3298
asd
Anonymous3365
hali
Anonymous3365
tudnál küldeni Ethon6 egy linket a dc szerver ről? (poszeidon vagyok)
Anonymous3365
nevem dc -n [_]
Anonymous3467
ty
Customize
Created by Kainex